Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ingatlan Kulturális Örökség és a Nemzeti Fejlesztési terv 2.

2009.06.03

 

A Magyar Kulturális Örökségvédelmi Egyesület egyik fő célkitűzése a hivatalos örökségvédelem és a civil kezdeményezések összehangolása, az aktuális kérdések felvetése és a párbeszéd elősegítése. Az Egyesület ebből a célból konferencia sorozatot rendez az örökségvédelem aktuális kérdéseiről, ami a magyar épített örökség egy-egy kiemelkedő jelentőségű helyszínén kerül megrendezésre.

 

A sorozat második konferenciájára 2006. júniusában került sor. A téma az épített örökség védelme szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzeti fejlesztési terv prioritásokkal foglalkozott. A konferencia célja a figyelem felkeltése, a közös gondolkodás, és a civil szféra bekapcsolása a kormányzati tervezésbe. A helyszín a budai vár-negyed kiemelt örökségi helyszíne, az egykori pénzügyminisztérium épülete volt, ahol ma a Magyar Kultúra Alapítvány és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodái is elhelyezkednek.

Az első előadó Dr. Nagy Mihály, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője előadásában a nemzeti kultúra különleges szerepét emelte ki a „Nemzeti Fejlesztési Terv 2”-ben.
Heinrich Péter igazgató úr (KDRFÜ KHT) a különböző operatív programokat mutatta be a Közép Dunántúli Régió fejlesztési tervében. A VÁTI két szakembere (Horkai Sándor és Tatár Csaba) programok megvalósulásának folyamatát vezette le, felhívva a figyelmet a gyakran felmerülő speciális kérdésekre, problémákra.
Majd rövid szünet után néhány konkrét projekt bemutatása következett. Az Iparművészeti Múzeum bemutatása után (Dr, Takács Imre, főigazgató, IMM) Erő Zoltán, a Palatium Kft. igazgatója következett, aki a budai Várnak és környékének rehabilitációs tervét vázolta fel, kiemelve a projektekkel kapcsolatban az elmúlt évek során felmerült néhány sajátos problémát.
Utána a MAHILL igazgatója, Magyar László következett, aki a körmendi Batthyány- Strassmann kastély programjának bemutatása során példát adott, miként támaszthatja alá egy kulturális örökség műemléki értékeinek teljes értékkibontakoztatása egy projekt jövőjét. Végezetül Dr. Dávid Ferenc (MTA) beszélt a fertődi Esterházy-kastély jövőbeni lehetőségeiről.

A konferencia napját végül élénk eszmecsere zárta le.

Budapest, 2006. június

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.